A Penna-Média Kft.  más a kép- és hangfeldolgozás területén kereskedőként és rendszerintegrátorként dolgozó céghez hasonlóan küzd azzal a problémával, hogy bemutassa egyre bővülő termékválasztékát. Mivel nincs már kifejezetten erre a területre szakosodott kiállítás, így kénytelenek vagyunk szűkebb körű demonstrációkhoz, speciális termékbemutatókhoz folyamodni. Hosszas gondolkodás után döntöttünk úgy, hogy részt veszünk a III. Házimozi és Hi-Fi Show kiállításon. Ma már egyre nyilvánvalóbban elmosódik a határ a kommersz és a professzionális kép- és hangfeldolgozó eszközök és alkalmazások között. Így hát úgy döntöttünk, hogy költséget és időt nem kímélve három kiállítóhelységben is kiállítunk a Penna & Poor Kft-vel közösen.

Jól döntöttünk. Összesen több, mint 100 millió forint értékben kiállított eszközeink nagy sikert arattak, nemcsak a profi televíziósok, de a házimozi és high-end audio rajongók között is, számos érdeklődővel ismerkedtünk meg, akik komolyan ismerkedni kezdtek az intelligens ház fogalmával.

A profi televíziósok között nagy sikere volt az Ikegami Editcam 2, harmadik generációs diszkes kamerájának és a hozzá csatlakoztatott Avid Xpress 3D utómunkarendszerről, mely segítségével digitalizálás nélkül lehet az Ikegami háttrétáráról az Aviden vágni.

 Hirashita úr, az Ikegami képviseletében sokaknak elmondta, hogy nincs már messze az az idő amikor merevlemez és mozgóalkatrész nélkül, csupán memóriát felhasználva is lehetséges lesz a kamerában a rögzítés. Az Ikegami laboratoriumában már működik ilyen eszköz. A profikat meglepte az az információ, hogy a kamera minden ismertebb, utómunkában felhasznált tömörítéssel tud dolgozni, nem jelent problémát Avid JFIF, JPEG, DVCPro25 és DVCPro50, DVCAM és IMX tömörítéssel rögzíteni. A merevlemezek sebességének és kapacitásának a növekedése a nem túl távoli jövőben nem lesz lehetetlen akár a tömörítelten video feldolgozás sem.

Nagy sikere volt a különböző Apple Macintosh számítógépeknek is,  ahol a “dögös” forma kiváló és megbízható tartalmat takar. Sokakat meglepett, hogy a számítógép alapárában filmvágó szoftvert, dvd authoring szoftvert, foto katalogizáló és feldolgozó szoftvert,  komplett irodai szoftver csomagot és még számos hasznos kiegészítőt ad a gyártó. A vásárolható konfigurációk többségében már a DVD író is alaptartozék.

Természetesen nagy sikere volt a high-end audio és házimozi eszközeinkenk is. Először állítottunk ki Magyarországon igazi, a Dolby által gyártott Dolby Decodert, de sokan most találkoztak először az Accuphase CD és SACD lejátszóival, erősítőivel, tunereivel,

az Audio Research több évtizede gyártott, legendás hírű csöves erősítőivel,  a ProAc és Castle egyedülálló minőségű és hangú hangfalaival, valamint a Parasound és Audio Refinement megfizethető, de már a high-end audio minden szépségét megmutató elektronikáival. Az igaz ínyencek pedig megcsodálhatták a Michell analóg lemezjátszóit az ékszerszerű transfiguration hangszedőkkel.

Megérte elmennük, nagy munka és nagy mulatság volt, több, mint 7000 látogatóval.

Kiállítások

KoscsóFerenc
Technikai igazgató
--
Penna-Media Kft.
Budapest, Törökvész út 95-97D. 6/40.
1025
T: 325 8772
F: 325 9430
M: 30
9350 606

       >info@penna-media.hu

> ferenc.koscso@penna-media.hu
> http://www.penna-media.hu/
> http://www.ppaudio.hu/